12. fejezet

     - Próbáltad már?

- Nem. Nem akarom. Káros, és egy szívástól is bejut a szervezetembe az, aminek nem kellene ott lennie.

- Jó, de nem fogsz azonnal rászokni. Na, gyere, szívj bele.

- Nem - ellenkezik.

- Csak egyszer - a szája elé tartom, de ellöki a kezemet.

- Nem akarom!

- Az én kedvemért. Csak egyetlen egyszer. Hidd el, passzív dohányos vagy, ez már meg se fog neked ártani.

Eltöpreng. Látom rajta, hogy akarja, de az ellenérvek hangosan kiabálnak benne.

     - Jó, legyen, add ide.

- Tudod, hogy hogyan kell?

- Persze, mi olyan nehéz benne?

- Le kell tüdőznöd, különben szájrákod lesz.

- Igen, tisztában vagyok vele.

- De tudod, hogyan kell letüdőzni?

Megrántja a vállát, és beleszív. Alig pár másodperc múlva köhécselni kezd, a füst pedig kiszökik a szájából.

- Nem. Nem tudod, hogyan kell.

- Mindegy, nem is akarom, nekem ez elég volt bőven. - Köhint még párat, közben pedig visszaadja a cigit.

     Vörös rúzsának lenyomata ott díszeleg a csikken. Beleszívok újra, s közben arra gondolok, hogy ez már egy indirekt csóknak számított.

     Kifújom a füstöt a magasba, majd a lányra nézek. Kicsiny teste rázkódik a hidegben, zoknis lába is fázik a hideg kövön, ezért ide-oda toporog, lábujjait mozgatja.

Leveszem a papucsomat, és átadom neki.

- Még jobban beteg szeretnél lenni?

- És te szeretnél beteg lenni? Mi lesz akkor, ha mindketten hiányozni fogunk a suliból?

Megrántja a vállát. - Hm, hát reméljük nem lesz ilyen. Tudnád kicsit gyorsabban szívni?

- Nem muszáj megvárnod. Be is mehetsz.

Beles az ablakon, aztán rám néz, amit csak a szemem sarkából látok, de tudom, hogy engem bámul. Én meg úgy teszek, mintha az utcát lesném.

- Maradok.

     Bal karomat kinyújtom a vállam vonalába Eunmi háta mögött pár centivel. A lány érzékeli a szándékomat. Gondolkodik, végül elfogadja az ajánlatomat, és megengedi, hogy átkaroljam. A lehető legközelebb húzom magamhoz, hogy melegítsem őt.

- Így jobb?

Bólint.

- Most haza fogsz menni? - érdeklődöm.

- Igen - érkezik a válasz, ami nem esett túl kellemesen. Nem akarom elereszteni.

- Mikor?

- Egy tíz perc múlva. Nem szeretek sötétben vezetni amúgy.

- Ez az én hibámból van, bocsánat.

- Többször nem kell megbocsátásért esdekelned. Elfogadtam már.

      Elnyomom a cigit a korlátban, s az utcára pöckölöm.

- Bemegyünk? - kérdezi vacogva.

Nincs szívem elengedni, de nem szeretném, ha megfázna. - Menjünk.

     Eunmi kilép a garzonra, míg én a nyitott ajtónak támaszkodva várom a búcsút, amitől egy kicsit
tartok.

- Hát ma nem igazán úgy haladtunk, ahogyan kellett volna, de ennek örömére holnap két órát nyúzlak majd - nevetgél, mintha csak élvezné a kínzásomat.

Én legalább is élvezni fogom a vele töltött perceket.

- Legyen így, ha csak nem két órán keresztül kémiázunk.

- Nem. Egy óra kémia, egy óra matek.

- Egyre rosszabb. Nem tehetnénk be kémia után egy valami lightosabb tantárgyat?

- Mire gondolsz? Mi megy könnyebben?

- Azt hiszem, maradjunk annyiban, hogy az irodalom nem olyan nehéz.

- Ha a kezedbe nyomok holnap egy kötelezőt, akkor el fogod kezdeni olvasni?

- Meglátjuk, hogy mennyire lesz érdekes.

- Jól van, ez is haladás. Na, én tényleg megyek. Otthon még egy temérdek dolgom van.

- Mint például? - érdeklődöm.

- A húgomra kell felügyelnem. Főznöm kell vacsorát, le kell fürdetnem, ilyenek. Anyáék ma elmennek kicsit szórakozni, és ezért lepasszolták nekem.

- Hány éves a húgod?

- 6.

- Ó, nagyon kis fiatal. Jár már suliba?

- Még nem. Azt majd jövőre. Ne haragudj, de tényleg mennem kell! - sietősen toporog egy helyben. Megáll, és egy pillanatra lefagy.

- Hát akkor... Szia. - Int egyet, de mindketten érezzük, hogy ez a búcsú elég kínos. Kéne még valami.

- Jó éjszakát! - nekidöntöm a fejemet a nyílászárónak, zsebre tett kezekkel, összefont lábakkal várok, hátha megjön az esze a lánynak.

- Neked is!

És lassan elcsalinkázik a kis lépcsőig, amin lesasszézik, és elsiet a kocsijához. Többször is visszatekint rám.

- Menj már be! - vigyorogva hesseget befelé a kocsijától, miközben a táskáját az autó oldalának nyomja, hogy ki tudja belőle kotorni a kulcsot.

Megtalálja, kinyitja a járgányt, és beül.

       Még azt is megvárom, míg kihajt az utcából. Még utána is az ajtónak dőlve állok, és Eunmi selymes bőrének simítása hiányában szenvedek. Adhatott volna legalább egy ölelést...