2012. december 27., csütörtök

8. fejezet


Besüpped az ágy széle. Nincs kedvem kinyitni a szemem, ezért kezemmel tapogatózom. Haj. Hosszú és nagyon puha haj. Ez Eunmi lenne? Csak egy féle képen bizonyosodhatok meg róla.
- Hogy vagy?
Tüsszentek pár sort. - Ahhh... Utálok beteg lenni.
- Lázad van?
- Nem tudom. Amikor megpróbáltam megmérni, csak annyira jutottam, hogy a mérő jó hátracsúszott, és rohantam ki a vécére rókázni.
Felkuncog.
- Nagyon béna vagy, de ugye megmondtam, hogy vigyázz magadra.
- Te amúgy hogyhogy nem vagy suliban?
- Taeil, már vége a sulinak. Három óra van.
- Baszki. Sokat aludtam.
- Hát igen.
- Dolgozattal mi lesz?
- Megbíztak bennem a tanárok, ezért itt van. - nyújtja át a papírt. - A felügyeletem mellett megírhatod. Tőlem semmilyen segítséget nem kérhetsz. Meg tudod írni?
- Meg. Kicsit izgulok. Tudnál adni egy tollat, meg valami keményet a papír alá?
- Aha. - odaadja a mappáját és egy rózsaszín tollat. Felülök, és nekiállok megírni. Életemben először gondolkodom dolgozatírás közben, és szinte semmi sem zökkent ki, csak néha Eunmi.
Ő egy könyvet olvasgatott, miközben írtam.
   - Jól van, lejárt az időd. Most kijavítom, aztán megmondom a jegyed. Viszont a tanárnak holnap visszaadom egy utóellenőrzésre. Na, lássuk.
Hamar átfut rajta.
- Hármas. Úristen, ennek nagyon örülök. - tapsikol. - Gratulálok. Milyen érzés?
- Azt hiszem, jó. Nem is tudom milyen érzés ötöst kapni.
- Elismerő. Egy fajta önbizalom növelő. Ma képes leszel még kicsit tanulni velem, vagy hagyjalak pihenni?
- Nem, maradj.
- Ma leckét pótolunk. Itt vannak az órán elhangzottak jegyzetei vázlatosan, ez meg itt a házi.
- Jesszus. Neked mikor volt minderre időd?
- Hát órán te butus. Mikor máskor?
- És akkor magadnak nem írtad le az anyagot?
- Minek? Ezt az anyagot tudom.
- Minek jársz te egyáltalán iskolába? Tudsz mindent.
- Ah, dehogy tudok mindent. Csak bizonyos részekig. Itt csak kiegészítik a tudásom.
- Akkor velem az volt a baj, hogy nem volt mit kiegészíteni?
- Hát igen, mondhatjuk így is.
- A fiúk voltak ma suliba?
- Nem. B-bomb, P.O és Kyung volt. Kyunggal még beszéltem is, igaz, nem emlékezett rám, de elmeséltem mi történt. Megköszönte, hogy hazavittük. P.O meg együtt volt a szünetben azzal a csajjal. B-bomb csak elment mellettem és köszönt kedvesen.
- Kyunggie szeme?
- Csúnya. Változatlanul.
- Szegény gyerek.
Rám tör egy köhögésroham.
- Ó, Jesus, jó csúnyán köhögsz. Ne hozzak gyógyszert?
- Áh, nem kell fáradoznod. Túlélem.
- Ahogy gondolod. Na, tanuljunk, mert ránk fog esteledni.

- Remélem, nem fogsz te is beteg lenni.
- Talán nem. Ma megint nagyon ügyes voltál, ahhoz képest, hogy elég topa az agyad.
- Elfáradtam.
- Hagylak is pihenni. Holnap jövök ugyanekkor. Te meg kelj fel, fürödj meg, aztán alukáljál egyet.
- Lekísérlek. Anya nincs itthon és be van zárva az ajtó.

Kinyitom az ajtót, pár lépést tesz, majd visszafordul felém Eunmi.
- Hát akkor, jó éjszakát. – int vékony kezével.
- Neked is.
Elindul, de csuklójánál fogva visszarántom és magamhoz ölelem.
- Köszönöm a segítséged.
Valószínűleg teljesen váratlanul érte a reakcióm, mert törékeny kis teste mozdulatlanul áll a karjaim közt.
Talán kicsit sokáig tarthatott az ölelésem, mert Eunmi ellök magától. Mintha kissé ideges lenne, de végül mosolyogva köszön el.
Megvárom, míg kihajt az utcából a kocsival, és csak aztán zárom vissza az ajtót.
Megfogadom Eunmi tanácsát. Hamar lefürdök és visszavackolom magam a rengeteg takaróba. Elalvás előtt többször is visszajátszom magamban az ölelést. Megpróbálok emlékezni az illatára, a puha bőrére, kemény állára, ami a vállamon pihent.
Azt hiszem, hiányzik a jelenléte.

Másnap fejfájással kelek. A torkom be van durranva, és ég a gyomrom. Lemegyek a konyhába, és készítek magamnak forró teát.
- Jó reggelt fiam. Hogy vagy?
- Szarul. Ma elvinnél dokihoz?
- Nem érek rá. Be kell mennem a munkahelyemre. Most indulok. Vigyázz magadra. - megpuszil és elmegy. Megint magamra maradtam.
Akkor most ki a jó Isten visz el a rendelőbe? Egyedül kurvára nem tudok elmenni.

Hármat üt az óra, és motorzúgás hallatszik kintről. Odarohanok a bejáratihoz, hogy be tudjam engedni Eunmit. Ma kicsit sem tűnik boldognak.
- Szia. Mi a baj? Morcosnak látszol. – elindítom kezemet az arca felé, hogy megsimogassam, de félúton megállítom.
- Semmi. – válaszol egyhangúan. – Te hogy vagy?
- Nem jól. Muter nem tudott elvinni az orvoshoz, és egész nap itthon szenvedtem.
- Elvigyelek?
- Megköszönném. Akkor, átöltözöm. Nem akarok pizsibe menni.
- Ez egy melegítő. Jó vagy így is, csak menjünk.
Még csak meg se próbál kedves lenni velem. Ez annyira nem vall rá. Mi lehet a baja? Csak nem az ölelés tehet róla? 

2012. december 26., szerda

7. fejezet

- Eun Mi?
- Szia.
- Te miért vagy itt? Nem neked való ez a buli.
- Azért, mert lány vagyok? Vagy, mert nem vagyok olyan picsás, mint azok a csajok, akik a medencében félmeztelenül dörgölik magukat a fiúk izmos mellkasához?
- Nem úgy értettem.
- Áh, szóval ti ismeritek egymást? - szakít félbe minket Jaehyo.
- Kicsit későn kapcsoltál, de ja. És most kérlek, maradj kussban. - intem le a haverom.
- Jó van bazzmeg! Má' kérdezni se lehet? Inkább visszadobom magam a medencébe. - és valóban úgy tesz.
- Akkor mond, hogy értetted?
- Úgy, hogy a magad fajta okos lányok nem járnak rosszfiúk közé.
- Honnan veszed? Miből gondolod, hogy nekem nem egy olyan 'rosszfiú' kell, mint te. - kezében még mindig ott szorongatja a törölközőt. Ökle majdnem hozzáér a mellkasomhoz. Egész testével belépett az intim szférámba.
Kényelmetlenül érzem magam. Azt hiszem kicsit elpirultam.
  Belenyomja a kezembe a törcsit, ezzel elrontva a kellemes pillanatot. Pedig reménykedtem benne, hogy legalább kapok tőle egy puszit.
- Törölközz meg. Holnap meg kell írnod a dolgozatot. JÓL! És nem szeretném, ha megfáznál, és azért nem írnád meg. Mellesleg jó lenne, ha hazamennél. Ki kell pihenned magad. Fáradtan se fogod tudni megírni.
- Még csak 11.
- Negyed tizenkettőre hazaérsz, lefürdesz, satöbbi és már éjfél. A suli nyolckor kezdődik. Hét óra pihenési idő minimum szükséges a szervezetednek.
- Nekem megfelel az öt óra alvás is.
- Nem. Nem felel meg. - megragad hátulról és elkezd tolni befelé a házba.
- Most mit csinálsz? Hova viszel?
- Haza.
- De én még maradni akarok!
- Döntsd el! Suliba szeretnél járni, és javítani a jegyeiden, vagy most itt maradni, de akkor lőttek a további életednek.
Csalódott vagyok, amiért hagyom magamat irányítani, de igaza van. A jövőmre is oda kell figyelnem mostantól.
- Jó, megyek. - megindulok a bejárat felé, de félúton kénytelen vagyok megállni, mert kisebb kalamajka tört ki a nappaliban.
P.O felráncigálta Kyungot a kanapéról, és erősen nekilökte a falnak.
- Hé, mi folyik itt? - rohanok oda hozzájuk.
- Taeil. Megígérted, hogy leszeded róla Hwamint! Most mégis a bugyijában turkált.
- Ne haragudj, csak közbe csúszott valami. Viszont szeretnélek megkérni rá, hogy hagyd békén Kyunggiet.
- Miért hagynám?
- Mert fogalma sem volt róla, hogy neked bejön Hwamin. Honnan tudhatta volna?
- Ne-ne-neked most kajak tetszem? - avatkozik bele az érintett lány. - Akkor eddig ezt miért nem mondtad?
Pyo elgondolkodik egy pillanatra, majd behúz egyet Kyung szeme alá.
Az egész tömeg egyként folytja vissza lélegzetét, mikor a haverom a földre rogyik. Én cselekszem elsőként, és guggolok le mellé.
- Jól vagy?
- Nem, nem igazán. Haza vinnél? Nagyon fáj.
- Persze. Csak nem biztos, hogy elbírlak egyedül. Viszont Jaehyo nincs abban az állapotban...
- Hívd B-bombot. - szakít félbe, és feje hirtelen lehanyatlik. Elájult.
Körülnézek, de ő nincs sehol.
- Eun Mi? - nézek rá. Ő is meg van rémülve. - Ismered B-bombot?
- Azt hiszem tudom ki. Megkeresem.
- Na hol vannak a kurvák és az említett nagy mennyiségű pia? - kiabál túl mindenkit az újonnan érkező Zico. Fogalmam sincs, hogy talált ide, főleg hogy még most sem látom tisztának a tekintetét, de neki pont nem itt kéne lennie. Már így is épp elég nagy a baj.
- Jiho? - mondom egész halkan, de így is meghallja. Mindenki nagy kussban figyeli az eseményeket.
- Mi van? Most inkább hagyjá'. Kérek ide egy csajt, mert megőrülök. Meg szeretnék már sört inniiiiii! Nem értem. Ez önkiszolgálós buli, vagy valaki tesz is már valamit értem? Elvégre én vagyok a Nagy Woo Ji Ho!
Mindenki hallgat.
- Haló, emberek. Történjen már valami. Én partizni jöttem, de úgy érzem magam, mintha egy halotti toron lennék. Na, basszatok a kezembe egy mikrofont. Rappelek nektek pár sort.
Erre már tényleg megmozdul a tömeg, és folytatódik minden onnan, ahol abba maradt, annyi különbséggel, hogy Kyungot már nem izgatja a háreme. Pyo meg felszívódott, és valószínűleg magával vitte a csajt is. Van bőven mit megbeszélniük.
Eunmi megérinti a vállamat, és közben B-bomb mellém guggol.
- Segítek hazacipelni. Van kocsim is, de nem merek kockáztatni. Van jogsid?
- Nincs.
- Akkor kézben visszük haza.
- Nekem van. Kocsival jöttem. - szólal meg mögülem Eunmi.
- Ittál?
- Nem. Kint álltam meg valahol. Vigyük ki.
B-bomb és én egyszerre emeljük fel Kyungot a földről. Utat kérünk a többiektől, így kényelmesen ki tudjuk cipelni a házból. Beszenvedjük a kis Smart kocsi csomagtartójába, mivel máshová nem igazán tudnánk rakni.
- Kösz Minhyuk a segítséget. Innentől átveszem. Zicoért viszont visszajövök. Meg Jaehyoért is.
- Ahogy érzed. Jó haver vagy Taeil. Bírom benned, hogy ennyire törődsz velük. Remélem egyszer mi is nagy spanok leszünk. - ad egy pacsit és lelép.
- Mehetünk? - lép a kocsi ajtajához Eunmi.
- Igen.
Mindketten beülünk, és elnavigálom Kyung házához.

- Nála van a kulcsa? - suttogja Eunmi.
Belenyúlok Kyung nadrágjának zsebébe, ahol egy kis fémtárgy akad a kezembe.
- Itt van. - veszem ki. - Csendben kell lennünk, mert a szülei itthon vannak.
Eunmi megy előre, ki felkapcsolja az előszobában a villanyt.
- Ú, szép ház. - állapítja meg.
Valóban az. Kyungéknál már nem egyszer jártam. Gyakran nézünk filmeket a házimozin, meg egyszer-kétszer a szobájában is voltam, egy pár ferde este után, mikor már annyira fáradt voltam, hogy feladtam a hazamenetel reményét.
- Kyung szobája az emelten van. Segítesz felvinni?
- Muszáj lesz. - átkarolja haveromat a másik oldalán, és megtesszük az első lépcsőfokot.
  Mire felértünk a legtetejére, rendes leizzadtam, de szerintem segítőtársam is elfáradt hangos lihegéséből ítélve.
- Arra tovább. - mutatok a jobb szélső folyosóra. - Az utolsó ajtó.
- Biztos?
- Igen. Holtbiztos.
Egészen odáig elvonszoljuk a nyöszörgő Kyungot, végül benyitok a szobába. Megkönnyebbülten állapítom meg, hogy jó helyen járunk. Kyungot lerakjuk az ágyba.
- Mehetünk. - suttogom, de Eunmi nem mozdul. - Mi az? Nem jössz?
- De, csak nem kéne leborogatni a sebét? Nagyon meg van duzzadva.
- Eunmi. Ez már nem a mi dolgunk. Siessünk. - megragadom a lányt csuklójánál fogva, de ő lerántja róla a kezemet.
- Hol a mosdó?
- Innen nyílik. - mutatok egy ajtóra, ami a szobában van. - Ezt csak Kyung használja.
- Úú, érzem. Nem túl higiénikus. Áh, van itt egy rongy. Ez megfelel.
Hallom, ahogy megengedi a csapot. Egyre nő bennem a feszültség. Nem akarom, hogy Kyung szülei megtudják, hogy itt jártunk.
  Eunmi kijön a vizes rongyal a kezében, és egyenest a nagy, lila foltra helyezi. Kyung nem sokat érzékel belőle.
- Most már indulhatunk. - elégedetten mosolyog rám.
Olyan varázslatos, még így, sötétben is, csak egy telefonkijelző világításában.
   Gyorsan leosonunk, és kiiszkolunk a házból.
- Jók voltunk. - a magasba emeli Eunmi a kezét, amibe gyengéden bár, de belecsapok. Mindketten örömittasan ülünk be a kocsiba.
- Ah. Visszavinnél a buliba?
- Minek? Megmondtam, hogy pihenned kell.
- De Zico és Jaehyo...
- Ők majd hazajutnak valahogy. Most elsősorban Kyung volt fontos, mert megsérült, viszont a többieknek nincs semmi baja azon kívül, hogy jó be vannak rúgva, de gondolom, elég gyakran vannak ilyen állapotban.
- Igen. Lehet nem kéne értük ennyit aggódnom...
- Szerintem cuki, hogy ilyen kis gondoskodó vagy. Végre valami jó is, amivel már tudsz valamit kezdeni az életben.
Életem első bókja. Fülig elpirulok, de elbújtatom pirospozsgás arcomat a még mindig vizes kabátomba.
- Akkor most haza viszel?
- Igen.
- És te hova fogsz menni, miután kiraktál?
- Szerintem én is haza. Nem éreztem túl jól magamat a buliba. Lehet igazad volt. Ez nem nekem való.
Hoppá! Most már be is vallja, hogy igazat mondtam. Ebből még lesz egyszer kamaty, csak győzzem kivárni.
- Megérkeztünk. Milyen közel laksz Kyunghoz. - állítja le a motort.
Kiszállok, és ő is így tesz.
- Felkísérlek.
- Egyedül is feltalálok, de azért köszi.
- Kikérdezem még egyszer az anyagot, csak hogy biztosra menjünk.
Még előbb eljött azaz idő, amit vártam. Gyorsan haladunk. Most már tuti biztos szexelni akar.
- Hát jó.
Felmegyünk a szobámba. Direkt nem kapcsolom fel a nagyvillanyt, csak a kicsit, hogy hangulatos legyen. Ledőlök az ágyra, Eunmi az ágy szélére ül, és már várnám, hogy rám másszon, de helyette előveszi a mappáját.
Hát tényleg komolyan gondolta azt, amit mondott. Befosok ennek a csajnak. Kajak képes éjfélkor is még ilyen dolgokkal zargatni?
   A kérdések nagyjára sikerül helyesen válaszolnom, és ez büszkeséggel tölt el.
- Nagyon jóó! Remélem tudod, hogy most elégedett vagyok veled. Nem vagy te buta, csak eddig nem igen használtad az agyad. Mostantól ez nem így lesz.
- Most már elmehetek aludni?
- Persze. - feláll és csak az ajtónál áll meg. - Jó éjt. - édesen integet.
- Neked is. Szia.
Elmegy.
   Átvedlem a nedves ruhámat, befekszem az ágyba és alig öt perc múlva már húzom a lóbőrt.

2012. december 23., vasárnap

6. fejezet



   Eun Mi mellett nagyon hamar eltelt az az egy és fél óra.
Jól éreztem magam, és végre okosodtam is. Nem tudom, hogy fog sikerülni holnap a dolgozat, de reménykedem. Eun Mi megdicsért, szóval nem parázom.
  Csörög a telefonom. Kyung az.
- Úgy döntöttünk tízre megyünk oda B-bombhoz. Zicot hozod?
- Mi van? Dehogy viszem. Ne tudd meg, ... - megint bevillan a csók. Nem szabad elmondanom. Az nagyon ciki lenne mindkettőnknek. - Szóval nagyon szarul van.
- De te jössz, ugye?
- Aha. Amúgy hova a faszomba tüntetek Jaehyoval?
- Kiszaladtam a bárból, Jaehyo utánam jött, hogy tájékoztasson róla, hol vagytok, de akkor jöttek a rendőrök, és már nem tudtunk visszamenni hozzátok. De megúsztuk!
- Akkor jó. Ezt az egész kalandot csak Zico szívta meg. - Meg én...
- Ja. Na, akkor csá. Hozz piát!
- Ok. Hello.
Lerohanok anyuhoz a nappaliba.
- Anya, elmentem. Majd jövök.
- Hova mész?
- Csak Kyunghoz. Filmezünk.
- Kik lesznek még ott?
- Jaehyo.
- Ugye Zico nem megy?
- Nem. Beteg.
- Jól van. Menj, de ne gyere haza későn.
- Ok, szia.
Anya köztudottan utálja Jihot. Kyungot még úgy, ahogy bírja. Jaehyot meg nem igazán ismeri. Szerencsémre legyen mondva. Lehet, el se engedne, ha tudná milyen.
  Leugrok a sarki boltba, ahol kiadják a piát nekem. Veszek pár dobozos sört és sojut.
A zsebembe csúsztatok még egy rágót, a piát gyorsan kifizetem és eltűzök onnan, amilyen gyorsan csak a lábam bírja.
B-bomb házáig meg se állok. Már kint iszonyat sok kocsi parkol, a kertben rengeteg kigyúrt csávó, egy pár csajszi. Jaehyo letámad, kivesz a kezemből egy sojut, fogával levájja róla a kupakot és meghúzza az üveget.
- Jó, hogy megjöttél. Hallod, látnod kell Kyungot! Egyszerre három csaj is falja. Alig öt perc alatt már köré csavarodott kettő ribi. A harmadik valamivel később akadt rá.
- Aha, az király. B-bomb hol van? Be kéne hűteni a piákat.
- Most, hogy mondod, ez pisa meleg. Na, mindegy. – és megint ráhúz.
Felmegyek a lépcsőn, és bemegyek a lakásba. Egy csapat, velem egyidős tinin kell magamat átverekednem, mire sikerül eljutnom a nappaliba. Kyung a kanapén hever, és háreme veszi körbe. Egy darabig őket bámulom, de B-bomb megzavar.
- Áh, látom te is megjöttél. Hoztál piát is? Helyes. Ezeket elviszem behűteni. Érezd otthon magad. A pia a konyhában illetve a hátsó kertben van behűtve egy gecinagy hordóba. Megtalálod. Ja, és csak annyi a szabály, hogy a szüleim hálójában nem szeretnék egy gecifoltot se látni. Megértetted?
- Nem vagyok az a fajta.
- Akkor jó. - fenyegetőző arca átvált mosolygósba. Gyors hangulatváltás, mit ne mondjak. – Menj, és keress valakit.
  Ahogy ajánlotta is B-bomb, nekiállok keresni valakit… vagyis Jaehyot. Kyung elfoglalt, ezek a kigyúrt állatok nem szimpatikusak, mert mindegyik belebámul a pofámba, a csajok meg inkább azokra nyomulnak. Így hát maradt Jaehyo, a legjobb haverom.
- Ne haragudj! – hallom a hátam mögül. – Hallod, te törpe? – állít meg egy szőke hajú gyerek, aki épp akkor verekedte ki magát a tömegből.
- Mi van? És örülnék neki, ha nem neveznél törpének.
- Jó, bocs. Csak nem tudom, mi a neved, és elég alacsony is vagy.
- Lee Taeil. – nyújtok kezet.
- Pyo Ji Hoon. Haveroknak inkább P.O. Csak annyit akartam mondani, hogy jobb lesz, ha Kyungról leszeded Hwamint, mert ő az enyém.
- És ezt miért nekem mondod? – összeráncolom a homlokom.
- Tudod, elég fura lenne, ha én mennék oda, mert Hwamin nem a csajom, csak érted… Na, mindegy. Viszont Kyung a te haverod.
- Aha. Hát, megpróbálhatok tenni valamit érted, de most mennem kell. Nem láttad esetleg Jaehyot?
- Nem tudom ki az.
- Barna, szembe lógó haj. Magas.
- Nem, nem láttam. 
- Oks. Akkor tűzök megkeresni. Aztán tényleg leszedem azt  a csajt róla.
- Az jó lesz. Kösz haver. – ad egy pacsit és megveregeti a vállamat, majd otthagy.
- Jaehyo! – üvöltöm a hátsó kertben. Tömve van a medence, hiába van Október. És Jaehyo is benne van.
- Hallod baszki, gyere már be! Ez fűtve van. – ordítja vissza nekem.
- Hülye vagy? Dehogy megyek. Inkább gyere ki te, és segíts.
- Miben kéne?
- Kyungról le kell szednünk egy csajt. P.O-t vágod? –bólint. - Alakulófélben van neki az egyik csajjal, aki jelenleg Kyung tökeit masszírozza.
- Jól van, jövök. Csak húzz ki. – kinyújtja felém karját. Megragadom, de ahelyett, hogy Jaehyo kijött volna, én kötöttem ki mellette. Köhécselve vergődök ki a medence szélére, majd mérgelődve kimászom.
- Ezt mi a jó büdös faszomnak kellett? – torkollom le a haveromat, ki majd megfullad a röhögéstől. Hát most bár fulladna meg!
- Tök jó poén volt. Látnád most magadat, te is besírnál. – kitörli szeméből a könnycseppeket, és ő is kimászik.
- Amúgy te hogy kerültél a medencébe?
- Láttam egy jó sunát, beugrottam hozzá, de rájöttem közben, hogy van csávója, de nem tudtam kimászni. Azt hiszem, be vagyok kicsit baszva.
- Jól hiszed. Adj törcsit.
- Kérj B-bombtól.
- De ő bent van. Nem mehetek be a házba vizesen.
- Tessék, láttam mi történt. Gondoltam szükségetek van ezekre.
Jaehyoval egyszerre fordulunk a hang irányába. Valószínűleg fogalma sincs, ki hozott nekünk törölközőt. Viszont én tudom, és ez épp elég baj.

5. fejezet


- Neked is szia. A kérdésedre pedig a válaszom az, hogy én leszek a tanárod – felelte tudálékosan.  
- Pont te? De miért? – hebegtem. Nem hittem el, hogy pont Őt kellett mellém állítaniuk.
- Ezért – mutatott fel két matekdolgozatot. Az egyik tele volt piros pipával, a másikat pedig egy nagy, pirosló vonal szelte át. 
- Egyes lett – közelebb merészkedtem hozzá, hogy átvegyem tőle a dolgozatomat. Igazából nem voltam meglepve az eredménytől, teljesen erre számítottam. Lazán összegyűrtem a papírt és a sarokba hajítottam, valahova a kuka mellé.
- Ahogy elnézem, itt nem csak a matekkal lesz gondunk. A hozzáállásodon is kell javítanom – keresztbe fonta mellkasa alatt vékony karjait. Jobb is, ha ezzel kezdenénk – csapta össze a tenyerét. 
- Semmi értelme tanulni – rántottam semmitmondóan a vállamon. 
- Ó, tényleg? Kíváncsi leszek, mit fogsz majd mondani, miután mutatok néhány elrettentő példát. – Igazán magabiztos mosollyal vette elő a mobilját, szinte tapintható volt a győzelem, amit akkor, ott érzett. 
- Nincs szükségem rád... Öh... Hogy is hívnak? 
- Kim Eun Mi.
- Szóval, nincs szükségem rád, Kim Eun Mi. Már elegen próbálkoztak ezzel a megjavítással – mutattam fel az idézőjeleket –, de senkit nem érdekel az, hogy engem már rég nem érdekel a tanulás. Sose voltam kiemelkedő tanuló és soha nem is volt az a célom, hogy az legyek. 
- Mutasd az ellenőrződ – nyújtotta ki jobb kezét, várva a kis füzetkét. Telefonját a másik kezében leeresztette, majd óvatosan belecsúsztatta nadrágja zsebébe.
- Nincs minden jegyem beírva.
- Ó, az nem baj. Itt van ez a kis boríték. Ugye sejted, mi van benne? – kissé ördögi arckifejezés jelent meg gyönyörű képén, de lehet csak én képzeletem játszott velem és valójában csak egy mosolyt próbált erőltetni az arcára.
   Persze, hogy tudtam mit rejt az a boríték. A jegyeimet, melyek elég katonássak voltak, illetve a bukásértesítőimet. 
Bólintottam. 
- Nyissam ki?
- Majd inkább én – kitéptem a kezéből a borítékot. Bár valószínűleg Eun Mi is tudta, hogy mi van benne, még sem szerettem volna, hogy megnézze. Csakis rám tartoztak a dokumentumban írtak, nem másra. 
  Feltéptem a borítékot.
- Na? – érdeklődött Eun Mi.
Miután nem reagáltam kérdésére, mögém lopódzott és vállam fölött lesett rá a lapra. Bár nem szívleltem tevékenységét, végül engedtem neki.
- Azt hittem irodalomból megvan a kettesem – nevettem fel. 
- Ez nem vicces – torkollt le Eun Mi. - Na jó, figyelj, feltornázlak év végére egy gyenge hármasra. Ha nem is mindenből, de igyekszem. 
- Megkérdezhetem, hogy miért akarsz velem ennyire foglalkozni? 
- Először is, nem én akartam ennyire foglalkozni veled, úgy kértek fel rá. Másodszor, lehúzod az osztály átlagát. És mert nem szép dolog, hogy 18 évesen így eldobod az életedet csak azért, mert lusta vagy. Jövőre érettségi. Nem is érdekel? Érettségit se szeretnél? – bombázott meg a hülye kérdéseivel.
- Hé, szerintem nem csak én vagyok az egyetlen szar tanuló abban a kurva iskolában! Mondjuk ott van Zico, meg Jaehyo is. Jó, ők másik osztályban vannak, Zico meg már többnyire nem is az iskola tagja... De érted. 
- De te vagy a legrosszabb! Komolyan azt hittem, hogy ezt te is tudod. 
 Nem tetszett, hogy Eun Mi, az új csaj, aki még csak nemrég tette be a lábát az iskolába, szembesít azzal, hogy én vagyok a legrosszabb. Mit tudhatott Ő erről? Olyan volt, mintha már ezer éve ebbe az iskolába járna, holott fél napot se töltött ott. 
Már ott jártam, hogy beszólok neki, végül visszafogtam magam. 
- Kapsz valamit azért, mert tanítasz? 
- Ez téged miért érdekel? Elvileg nem rád tartozik és el se mondhatnám, de ha ennyire kíváncsi vagy rá, igen. – Mivel egyre bunkóbb lett velem Eun Mi, kezdett egyre ellenszenvesebbé válni. 
- És mennyit?
- Az iskola segít elintézni, hogy ösztöndíjat nyerjek jövőre.
- Ennyire jó tanuló lennél? 
- Nem véletlenül kértek fel engem a tanításodra. De tegyük félre ezt a sok kérdést rólam. Most én jövök – lehuppant az ágyamra. - Mi akarsz lenni? Mit akarsz csinálni a jövőben?
- Őszintén? Egy állás sem érdekel. Majd elmegyek szerelőnek vagy valami – válaszoltam neki nem törődöm módon.
- Azt tudtad, hogy szerelőként is kell némi szakmai tudás? – Összeráncoltam homlokomat. - Mindjárt gondoltam. 
- Te mi akarsz lenni?
- Hogy mi akarok lenni? Miután befejeztem a tanulmányaimat, pár évig szeretnék utazgatni ide-oda. Aztán valamelyik államba megállapodok, és ott keresek valami jó munkát. Amerikába lenne lehetőségem a rákkutatással foglalkozni, és az nagyon érdekel. Persze meglátjuk, hogy mit hoz az egyetem.
- Ez az utazgatós dolog jól hangzik. Bár ez csak egy álom. Mindenki tudja, hogy nem lenne rá annyi pénzem – én is leereszkedtem mellé az ágyra. 
   Megfogta a hátamat Eun Mi. Végig szaladt a jóleső hideg rajta. 
- Még tehetsz ellene – vonásai ellágyultak, és vele együtt szívem is. - Most viszont álljunk neki tanulni, mert nem fogunk így soha végezni. Holnap írunk földrajzból. Nem hiszem, hogy annyi anyagot meg fogsz tudni tanulni egy és fél óra alatt, de vázlatosan leírtam neked, és elmagyarázom amennyire csak tudom – felpattant a matracról, mintha csak ágyúból lőtték volna ki. Ezzel együtt újra visszatért bennem a düh, amiért rám küldték a csajt.
- Jó, legyen – kínkeservesen, de elfogadtam a sorsomat. 
  Beleegyezésemet elkönyvelhette egy félsikernek, ami miatt apró mosolyráncai elmélyűltek. Lepleznem kellett, de elpirultam mosolyától. Életemben először éreztem magamat kínosan egy lány közelében, de nem tudtam, hogy miért van ez. Tényleg tetszett Eun Mi, de teljesen egyértelmű volt, hogy köztünk soha, semmi nem lehet. Én nem voltam az a helyes srác, mellesleg segghülye voltam hozzá képest. Az ő fajtája még csak szóba se áll a magamfajtákkal. 
   Elővett a hátizsákjából egy tömött rózsaszín mappát. Kiszedett belőle két, teljesen teleírt lapot.
- Kihúztam neked belőle a lényeget. Egy pár dolgot ábrázoltam is. Ez itt a Naprendszer például.
- Jesszus. Ezeknek a pontoknak a nevét mind meg kell tanulnom? 
- Igen. Sőt, többet is. Sorrendben. 
- Megrémisztesz. És ez micsoda? 
- A galaxist próbáltam valamiféleképpen lerajzolni, de elég sematikus az ábra.
- Sematikus?
- Vázlatos. 
- Ja, így már értem.
- Mostantól akkor megpróbálok minden ilyen szakszót kerülni, vagy szólj, ha valamit nem értesz, mert azt megmagyarázom.
Bólintottam, de útközben újra elpirultam. Ezúttal inkább szégyenemben. 

2012. december 18., kedd

4. fejezet


Két teljes óra alatt értünk Zicoék háza elé. Természetesen a részeg egyed végigszenvedte ezt az időt. Többször is meg kellett állnunk sokszoros öklendezései miatt. Szerencsére mindegyik téves hívás volt.
   A házuk elé érve nekidöntöttem Zicot a tornác korlátjának, majd megpróbáltam kinyitni a bejárati ajtót, ami persze nem moccant. 
- Hol a kulcs? – kérdeztem Zicot reménytvesztve. Úgy gondoltam nem fog tudni rá válaszolni.
- Ohtt – mutatott ujjával az ablak alatti kis virágos ládára. 
   Megemeltem a cserepet és kivettem alóla a fémtárgyat. Megkönnyebbültem, hogy már alig pár percet kellett eltöltenem Zico nem túl kellemes társaságában, aztán mehettem haza. Nagy örömmel tettem be zárba a kulcsot, melyet elforgattam, s halk kattanással kinyitottam a bejáratit. 
- Ki az? – kiáltotta a nappaliból Zico húga, Eun Ji.
- Csak én, Taeil. Meg a bátyád – válaszoltam hangosabban. - Jó lenne, ha kijönnél és segíte... – még befejezni se tudtam a mondatomat, amikor Zico újfent öklendezni kezdett, de ezúttal jött is ki belőle. - Gyere ki légyszi, és segíts. Gáz van! – tájékoztattam Eun Jit elhűlve.
   Csoszogást hallottam, majd megjelent a lány az előszobában. Zico húga 15 volt, elég érett ahhoz, hogy felfogja, mi van az idősebb testvérével, de nem elég érett ahhoz, hogy ezt jól kezelje. Sajnos serdülni kezdett, ezért nem volt egy könnyű eset, ahogy Zico se volt ebben az időszakában. Sőt, ő sosem volt az. 
  Viszont a gének jól játszottak, hisz Zico is helyes gyerekként lett beállítva, legalábbis a lányok oda voltak érte, illetve Eun Jinek is akadt már pár udvarlója, de úgy festett ő nem adta olyan könnyen magát, mert barátja még nem volt. 
- Fúúj! És én most mit kezdjek ezzel? – undorodva lesett a padlón elterülő gyomortartalomra.
- Takarítsd fel. Addig én elintézem a tesódat.
- Dehogy takarítom. Ez undorító! – akadékosan megrázta a fejét és ott hagyott.
   Eun Ji, a ház kis hercegnője, nem is tudtam, hogy mit vártam tőle. Sejthettem volna, hogy nem fog ilyen alantas munkába besegíteni.
- Akkor szeretnéd látni a tesódat meztelenül? Választhatsz! – kiabáltam utána.
- Jól van már, hozom azt a rohadék felmosót! 
   Tudtam, hogy ezzel el tudom érni a célomat. Azonban szivesebben cseréltem volna vele, mert így rám várt Zico átöltöztetése. Még sem hagyhattam, hogy a koszos és büdös ruhájába feküdjön le aludni. 
  Nehéz munka árán felráncigáltam a lépcsőn és bevonszoltam a szobájába. Leültettem a hatalmas ágyára, de ő hanyat vágta magát rajta, és úgy folytatta keserves kínlódását
- Ne aludj még el! Hallooood? – ráztam meg a vállát, de nem reagált. - Jó, akkor hagyjuk – adtam fel. — Vagy így, vagy úgy, de valahogy akkor is átöltöztetem.
   Kerestem egy tiszta törölközőt a szekrényében, meg pár otthoni ruhadarabot. 
   Felültettem az élettelennek látszó testet, levettem róla a kabátot, majd elkezdtem lehúzni róla a pólót. Először kibújtattam egyik karját, majd a fejét is, és végül lehúztam a bal karjáról is. Felhúztam rá a friss felsőt, ami már sokkal könnyebben ment. Olyan volt teljesen, mintha egy gyereket próbáltam volna felöltöztetni. Bár Zico nem ellenkezett annyit, inkább hagyta magát.
   A kellemetlenebb rész következett, amit bár ne kellett volna megcsinálnom, de nadrágja sokkal rosszabb állapotban volt, mint a felsője.
   Kicsatoltam az övét, amire azonnal feleszmélt Zico és megragadta szorosan a csuklómat. Olyan hirtelen ért a tette, hogy időm se volt reagálni. Egymás szemébe néztünk, bár az övé elég homályos volt. Még arra se mertem volna fogadni, hogy megismer. Vagy egyáltalán miféle emberi nemhez tartozom.
- Csak nem beindultál cica? – Megrémültem. 
- Mi? Nem. Fúj! Zico! Én Taeil vagyok! A haverod – szóltam rá és dühösen kirántottam csuklómat a szorításából. Ő megpróbált szerencsétlenül utána kapni, de még csak a közelében se járt a karomnak. 
- Nem vagy túl szép, de egy a fene. Ma a tiéd vagyok – legyintett, de inkább tűnt hadonászásnak. - Tudod mit? Ma neked is kijár egy kis gyereknap. Azt csinálhatsz velem, amit akarsz – lendületesen felállt és magához ölelt. Lefogta mindkét karomat, így esélyem se volt mozdulni.
Ziconak ezt az arcát még nem láttam, de nem is akartam soha megismerni. 
- Hagyjál már békén! – kapálóztam a karjai közt, de mindhiába. Mindig tudtam, hogy neki kellene állnom gyúrni, mert egyszer eljön az idő, amikor hasznát veszem, de mindig húztam, halasztottam. Abban a pillanatban nagyon is jól tudtam volna kamatoztatni az erőmet, de helyette csak szitkozódtam, amiért sose vágtam bele. 
- Most miért? Na gyere ide. Megmutatom én neked, hogy mi a jó. 
- Eun Ji! – hívtam segélykérően az egyetlen reményemet.
- Mi az már? – tört be idegesen a szobába. Kezéből még a felmosó rongy is kiesett döbbenetében. Zico már a nyakamat csókolgatta, így nagyon kínos helyzetben talált minket a mit sem sejtő lány. Hátat fordított nekünk, kiaraszolt a szobából, de láthatóan már rázkódott a teste. Eltűnt a saját szobájába, majd alig egy másodpercen belül hangos nevetésben tört ki.
  Nem sokra mentem vele... Talán csak sikerült jobban beégetnem magamat előtte.
- Woo Ji Ho. Nem mondom még egyszer. Engedj el! – kiabáltam a fiúra, aki egyre vadabbúl bújt a nyakamhoz.
- Ne légy már ilyen makacs! – még erősebben leszorította a karjaimat. 
- Zico. Fiú vagyok. Faszom van, ha az jobban tetszik! – mondtam halál nyugodtan, hátha a szép szóból ért. De tévedtem. 
Tenyerei közé szorította arcomat és megindult felém. Kövé dermedtem, pedig mozdulni szerettem volna, de agyam teljesen leblokkolt. Lehunytam szemeimet és azért imátkoztam, hogy az egész csak halucináció legyen. Aztán megéreztem a nedvességet a számon, és úgy éreztem rögtön elhányom magam. Bekapcsolt az ösztönöm, azonnal ellöktem magamtól Zicot, aki botladozva hátrált, míg az ágy szélébe végleg elvesztette egyensúlyát és ledőlt a matracra.
- Basszameg Zico! – üvöltöttem rá, de mérhetetlen dühömben legszívesebben behúztam volna neki egyet. - Undorító féreg vagy! 
   Az egyetlen indok, ami visszafogta az öklömet az, hogy tisztában voltam vele, hogy Zico ittas.  Nem volt mentség, ez tény és való, de ő valóban képes volt úgy kiütni magát, hogy a saját anyját nem ismerné fel. 
   Elindultam kifelé, de az ajtóban megálltam és visszanéztem a fekvő Jihora. Újra elaludt.
 Bementem még Eun Jihez, aki az ágyán heverve nyomkodta a telefonját és még mindig hatalmas mosoly terült el az arcán. Biztos voltam benne, hogy most újságolja el a barátnőinek, hogy mi történt velünk. 
- Most te jössz. Én haza megyek.
- Ne hagyj itt vele! – könyörgött. - Mit csináljak vele? 
- Csak hagyd pihenni. Vigyél neki be vizet. Mit tudjam én. Viszont én lelépek. Hello. 
- Szia.

   Hazafelé úton lesújtva rugdostam az apró kavicsokat. Folyton lejátszódott bennem az, ahogy a szám az övéhez ért... Hiába próbáltam felemészteni, egyszerűen mindig ott volt a gondolat, hogy ez megtörtént és ettől felfordult a gyomrom. 
   Nem sokszor volt részem ilyesfajta csókhoz, vagy minek is lehetett ezt nevezni, mármint attól eltekintve, hogy most egy fiútól kaptam. Talán kétszer smároltam lánnyal, de sose vágytam arra, hogy egy sráccal is megtegyem ugyanezt. 
- Jézusom. Felejtsd már el Taeil! – mondtam ki hangosan. Az sem érdekelt volna, ha vannak körülöttem és ez miatt komplett hülyének néznek majd. Szükségem volt arra, hogy kimondjam.
  Közben a házunk elé értem. Benyitottam és egyenest megcéloztam a konyhát. Ledobtam a táskámat az asztalra, aztán körbenéztem, hátha akad valami finomság. A kalandok során megéheztem. 
   A tűzhelyen tornyosult valami süteményféle egy tálcán. Nem érdekelt, hogy milyen alkalomból keszült és kinek, nekiestem egy szeletnek és betömtem vele a számat.
- Megjöttél? - szólalt meg anyám. Nem számítottam arra, hogy itthon lesz.
Megijesztett.
Lenyeltem küszködve a sütit, majd megfordultam, hogy szembe kerüljek vele. - Baszki! Mióta vagy itthon?
- Nem akarsz nekem valamit mondani? – tette csípőre a kezét. 
- Hm? Nem – rántottam meg a vállam. Persze tudtam, hogy mire kíváncsi, de nem volt türelmem róla beszélni.
- Ma hívtak a suliból. Holnap be kell mennem veled reggel. Tudod, hogy nagyon idegesek miattad a tanárok? Mikor tanulsz meg már viselkedni? – reményvesztetten bámult rám. - És most menj fel a szobádba. Vár rád valaki – mondta már sokkal nyugodtabban. 
   Szavai ezúttal engem kavartak fel. Éreztem, hogy a tanárról lesz szó, akit elintéztek nekem az iskolában, de sejtelmem se volt, hogy kit kaptam. Tartottam attól, hogy olyasvalaki jutott nekem, akit egyenest rühellek.
   És elképzelésem nem is állt olyan távol a valóságtól. Igaz, nem utáltam, de nem is kedveltem őt...
- Te mit keresel itt? – kikerekedett szemekkel bámultam az íróasztalomnál ülő személyre.

2012. december 17., hétfő

3. fejezet


- Megjöttek! - szaladt felénk kitárt karokkal  Zico. 
   Enyhén ittas állapotban volt. Amint szorosan magához fűzött minket, megcsapott az erős szesz szag, ami belőle áradt. Zico lábai feladták a leckét és előre billentek, így a nyakunkon csüngött. Kyung még időben észlelte a problémát, ezért odajött hozzánk és derekánál fogva húzta vissza Zicot, akit egyensúlyba helyezett. Együttesen cipeltük vissza a bokszba és ültettük le őt közénk, ami valljuk be, nem volt egy egyszerű dolog.
- Teljesen kiütötte magát – állapítottam meg. - Mióta iszik? – fordultam Kyunghoz, aki minden bizonnyal egész nap Zicoval volt a bárban. 
- Azt hiszem, nyolckor kezdte – alig észrevehetően megrázta a fejét. Kyung nem volt nagy híve a korai ivásoknak, amit teljességgel meg is értettem. Én sem szerettem.
Ránéztem a telefonom kijelzőjére. Fél tíz volt. 
- Miket ivott? – tette fel a kérdést Jaehyo.
- Csak vodkát narancslével, de azt jó sokat. Én egy pohárral ittam. Nem bírtam volna többet. 
- Kérnek valamit? - állt meg az asztalunknál a csinos kiszolgálólány unott fejjel. Nem igazán szerette a társaságunkat, pláne kiszolgálni, mivel ez Koreában illegálisnak számított, de a mi pénzünk az ő bevételük. 
- Egy pohár kólát csak. 
- És te? - szegezte a kérdést Jaehyohoz, de nem nézett a fiú arcára. 
- A telefonszámodat – jött a rutinos válasz. 
- Nem mondom el többször Jaehyo, hogy nem adom meg. Akadjál le rólam! – tört ki a lány idegesen. 
   Ez volt a másik ok, amiért elege volt belőlünk. Jaehyo rendszeresen nyomult rá, és bár mindig visszautasították, akkor sem adta fel. Nem voltam benne biztos, hogy már csak a hecc kedvéért baszogatja a lányt, vagy tényleg annyira szeretett volna tőle valamit. Mindenesetre Ő Jaehyo volt. A legtöbb lányt meg szerette volna dugni. 
- Akkor legyen egy hosszú kávé és a telefonszámod – kacsintott kacéran a lányra.
   Láthatóan megforgatta a szemeit a csaj, majd sarkon fordult.
- Faszfej – alig hallhatóan mondta, de épp elég hangosan ahhoz, hogy az asztalunk meghallja. 
- Az igaz, hogy egy új csaj érkezett az osztályodba? - nézett rám Jaehyo. Az ilyenek mindig nagyon felkeltették az érdeklődését. Valahogy gyorsabban tájékozódott az új lányok érkezéséről, mint bárki más az iskolában.
- Ja, aha. Már most kihúzta nálam a gyufát. Tényleg, gyufáról jut eszembe. Van cigitek? – néztem körbe a társaságon.
- Persze. – Kyung elővette a zsebéből a cigis dobozát és szétosztotta az utolsó három szálát közöttünk, Zico kivéletével. Ő már nem volt magánál. Elaludt Jaehyo vállán. 
   Kyung az öngyújtójával begyújtotta mindannyiunk cigijét.
- Köszi – mondtam barátomnak, és egy jó nagy adag füstgomoly hagyta el a számat.
- Ma lesz buli B-bombnál. Nem jöttök? – kérdezte Kyung, miközben az öngyújtóját kattintgatta szórakozás gyanánt.
- Mehetünk, de te mióta vagy vele jóba? - ráncolta össze homlokát Jaehyo.
- Jó srác ő, csak jobban meg kell ismerni. Azt mondta, hívott jó csajokat is. Na? Most már nem utasíthatjátok vissza. 
- És mi lesz Zicoval? – néztem rá. Szánalmasan festett.
- Talán kijózanodik addigra... Nem tudom, majd ő eldönti, de nem hinném, hogy kihagyná. Haza kéne vinnünk lassan – pillantott rá aggodalmasan Kyung. 
- Nem biztos, hogy jó ötlet lenne. Anyja otthon van? 
- Csak a húga, mert beteg. 
- Meghoztam a kólát és a kávét – tipegett hozzánk a kiszolgálólány, majd gondosan letette elénk a poharat, illetve a csészét, ami alá becsúsztatta a számlát is. Bizonyára ezzel akarta jelezni, hogy igyuk meg és húzzunk el.
- Nálam nincs sok. Összedobjuk? - néztem rá az összegre.
- Úristen! Mi a fasz? – Jaehyo kitépte a kezemből a darab papírt. - Az igen – arcán az elismerés jelei látszódtak. - Zico barátunk egész jó kis összeget elivott nekünk. Nézzük át az ő zsebeit is – ajánlotta fel. 
  Belenyúltam a kabátja zsebébe, áttúrtam a nadrágzsebeit is, de néhány koszos zsepin, dohánylevelen és némi aprón kívül nem találtam semmit. Az apróval nem vesződtem, inkább visszatettem.
Csalódottan néztem a fiúkra. - Semmi. Nálad Jae? 
- 5000 won – csapta az asztalra az összegyűrt pénzt.
- Ez nem segít ki minket. 
- Kyung? - néztünk egyszerre utolsó reményünkre. 
  Egy rövid ideig gondolkodott, majd leadta a jelzést, hogy szedjük össze Zicot és lépjünk le. 
Felsóhajtottam, de beleegyeztem egy bólintással. 
Összekapartuk az alvó Zicót, ami ismételten nem volt egy egyszerű folyamat, és békésen távozunk vele. Amint átléptük az ajtó küszöbét, nekiiramodtunk, amennyire csak bírtuk. Persze ez nem volt olyan könnyű Zicoval a nyakunkon. Az első sikátorig rohantunk és bebújtattuk Zicot egy kuka mögé, majd mi is elhelyezkedtünk mögötte.
- Te maradj itt vele. Én jelzek Kyungnak, hogy itt vagyunk – utasította Jaehyo. 
 Meglepődtem, mert végig azt hittem, hogy Kyung mögöttünk van, de úgy festett ő irányt váltott. Így kénytelen voltam elfogadni, hogy én maradok Zicoval.
   Jaehyo megfontoltan kilopakodott a sikátorból, így kettesben maradtunk.
- Taeil? – suttogta Zico, aki útközben némileg magához tért.
- Hm? Mondd haver – fogtam meg a vállát.
- Nagyon... khm. – köhintett. És még egyet, de ez már kevésbé hangzott jól. Aztán gyomrának tartalma az aszfalton csattant. 
  Azonnal elhátráltam az eseményektől, mert rosszul bírtam mások hányását. Megvizsgáltam ruháimat, hogy nem kaptak-e Zico koktéljából, de ép bőrrel megúszták.
  A fiúra néztem szánakozva. Kezein támaszkodott, bár már nem jött belőle semmi, nyálát köpdöste és zsebkendő után kutatott a zsebeiben.
- Jaehyo! – ordítottam, ezzel megkockáztatva a lebukásunkat, de semmi válasz nem érkezett. Kinéztem óvatosan a sikátorból, de se Jaehyot, se Kyungot nem láttam. - Akkor nekem kell, hogy hazavigyelek – sóhajtottam fel. A legkevésbé se volt ínyemre a helyzet. 

2012. december 16., vasárnap

2. fejezet

- Lee Tae Il! - kiabált utánam az osztályfőnöknőm. Ezer ember közül is felismertem volna ezt a rikácsoló hangot. Sajnos arra a sorsra jutottam, hogy különös figyelmet fordított rám, így egy alkalmat se szalajsztott el, hogy beszéljen a fejemmel. Én agymosásnak hívtam ezt a tevékenységét. 
  Átvergődte gömbölyű testét  a hatalmas tömegen, és megállt előttem tekintélyt parancsoló kifejezéssel. - Tae Il, csak hogy megvan! Beszéltem az igazgatóúrral. Gondolom sejted miről. Arra szeretnélek kérni, hogy holnap gyere be édesanyáddal. Muszáj lesz váltanom vele néhány szót. 
- Rendben – sóhajtottam. Fájdalmasan beleuntam már ebbe, anyámról nem is beszélve.
- Tájékoztatni szeretnélek róla, hogy az igazgatóúrral úgy döntöttünk, még egy utolsó esélyt kap arra, hogy feljavítsa a jegyeit. Arra gondoltunk, hogy magától úgysem állna neki a tanulásnak, ezért szereztünk Ön mellé egy kistanárt. 
 - Köszönöm, de semmi szükségem rá – utasítottam vissza. Tényleg nem érdekelt már a tanulás, és biztos voltam benne, hogy segítséggel se menne.
- Ha jól sejtem, fel akarja adni a tanulmányait – rosszallóan megrázta tepsi fejét. 
     Nem reagáltam szavaira. 
- Sejtettem. Naponta két órát fog Önnel foglalkozni – tért vissza a tárgyra. 
- De hát nem egyeztem bele! – csattantam fel. Kezdett elegem lenni a körülöttem lévő felhajtásból. — Mikor látják már be, hogy reménytelen eset vagyok?
- Már elintéztük, nem adtunk választási lehetőséget. – A sírás kerülgetett. - Csak, hogy tudd édes fiam, ha most innen kirúgnak, nem vesznek át sehová. Nem lehet majd munkája! És ha jól tudom, nincs a családja olyan jó helyzetbe, hogy ezt megtegye. Én arra vagyok, hogy a helyes útra tereljelek – egy kis hatásszünetet tartott, hogy fel tudjam fogni szavának erejét. - Tényleg ne felejtsen szólni az édesanyjának. 
- Jó. Viszont látásra – köszöntem el tőle, majd hátat fordítottam és a tanterem felé vettem az irányt. 
  Fortyogtam. Szétvetett az ideg. Szívem szerint bemutattam volna minden tanárnak és csapot-papot otthagyva örökre elhagytam volna az iskola épületét. Nem is értettem, hogy még mi tartott vissza. Amúgy is a kirúgás szélén álltam, legalább stílusosan távozhattam volna. 
  Besétáltam a terembe, majd odamentem a padomhoz. A cuccomat hanyagul az asztalra dobtam, elővettem belőle a rongyos, leginkább egy salátára emlékeztető füzetemet, meg a nagy üveg kólát, melyet meghúztam.
   Hátulról erősen meglökött valaki, s ezért a számban levő vizet félrenyeltem.  Fulladoztam. Köhögések sokasága között próbáltam levegőhöz jutni. A buborékok felkarcolták a torkomat.   
  Megfordultam, hogy megnézzem ki volt a tettes,  de legnagyobb meglepetésemre nem egy idióta, majom méretű állat lökött meg, hanem az új csaj. 
Idegesen füle mögé tűrte hosszú, világosbarna haját és beharapta dús ajkát. Gyengéd, apró keze görcsösen szorult a táskája pántjára. Biztos voltam benne, hogy az ütközött a fejemnek.
- Miért löktél meg? - kérdeztem higgadtan. Akarva se tudtam volna rá haragudni. Hiába volt picsás, akkor is vonzott. Vonzott a törékeny kis teste, a finom dekoltázsa, apró combjai, formás feneke, gyönyörű vádlijai. Az arca meg szinte hibátlan volt. De egyetlen egy oka volt annak, hogy képtelen voltam rá neheztelni. A nagy kutyaszemei. Megbabonáztak. 
- Ő lökött meg – mutatott Taekyunra, ki eddig végig háttal állt nekünk. 
- Valóban? Amúgy szerintem jobban tennéd, ha még most bevallanád az igazat. Nem jó itt hazudni. Elvérzel, és az osztály szintjének legaljára kerülsz. Látod ott azt a fiút? - mutatok Jo Yeolra. Nem is akartam leplezni, hogy róla beszéltem.
- Igen. Mi van vele?
- Ülj le mellé. Majd megtudod. Adok neked max fél órát, hogy rá gyere. – félmosolyra húztam számat. Sejtettem mi fog történni, és ez előre felvidított. 
- Jó. Mellé ülök! – elindult a srác felé, és valóban leült a mellette elhelyezkedő szabad székre.
    Bolond lány. Nem tudta, hogy mi vár rá. Pedig Jo Yeol nem éppen az a diák volt, akiről azt gondolnád, hogy hülye. Egész jól el lehetett vele beszélgetni. Aztán jöttek azok a furcsa szokásai, amivel mindenkit elűzött maga mellől. Simogatás, szaglászás, nyalás... Ezek mind belefértek Jo Yeol érdekes dolgaiba. Szerette mindezt másokkal csinálni. 
- Mindenki üljön le és tegyetek el mindent. Dolgozat! - ledobta az asztalra az osztály naplóját LeeChang tanár úr és Bang kezébe nyomta a dolgozatokat, hogy ossza ki. 
Semmit se tanultam rá, de félévkor már elhatároztam, hogy megbukok matekból. 
Felemeltem hát a magasba a kezemet. 
- Igen, Taeil? – szólított fel a tanár.
- Nem tanultam. Szeretnék kimenni, hogy ne zavarjam a többieket dolgozatírás közben. 
- Meg kell írnod – zárta rövidre.
- De miért? - csalódottan hátradőltem a székemen és tekintetemet belefúrtam a tanár villogó szemeibe.
- Hidd el, én se iratnám meg veled, de az igazgató kérte. Ő is fogja kijavítani a tiédet. Nem érzem miért ragaszkodik ehhez annyira, de elfogadtam – sóhajtotta. 
   Úgy festett a héten nagyon ki akartak velem cseszni a tanárok. 
Ráírtam a nevemet a lapra, be X-elgettem találomra pár dolgot, majd utóiratba leírtam neki, hogy meg akarok bukni matekból és kivittem a dolgozatot LeeChangnek. Vetett rá egy pillantást, de a véleményét már nem vártam meg. Kisétáltam a teremből a táskámmal együtt. 
- Jaehyo! Hali. Neked milyen órád volt? - lepacsiztam a haverommal, aki éppen a terem előtt nyomkodta telefonját. 
- Irodalom lenne, de most értem be. Úgy döntöttem megvárlak, aztán elmegyünk együtt Barlangba. 
- Többiek?
- Már ott vannak – mosolyodott el. 
- Kösz, hogy megvártál – néztem hálásan Jaehyora.
- Amúgy hogyhogy kijöttél? Nem szabad óra közben lelépni – nevetett fel, hisz tudta, hogy bár ez egy létező szabály, mi rendszeresen elkövettük. 
- Matek dolgozatot írtunk. Ne tudd meg. Ma nagyon felbasztam az agyam! Odajött hozzám reggel az osztályfőnök és kijelentette, hogy szerzett nekem egy tanárt. Most meg az igazgató fogja leellenőrizni a matek dolimat. Tuti karó lesz, bár nem mintha érdekelne. Rá is írtam utóiratban, hogy szeretnék megbukni matekból.
- Az szép. Én évek óta 2-es vagyok belőle. Nem is értem, Kyung hogy lehet belőle ekkora király?
- Az apja matematikus. Az anyja orvos. Én annyira nem csodálkozom rajta.
- Akkor meg miért ennyire hülye? Mármint viselkedésileg – furcsállta Jaehyo. 
- Azért, mert leszarja az anyja, hogy mit csinál egész nap a gyerek. Csak a munkának él. Az apja meg nem is lakik velük egy jó ideje. 
- Ja. Így már értem. – Csend állt be közöttünk. - Na, lépjünk innen, még mielőtt kicsengetnének. Nyomaszt ez az iskola – megrázta magát egész testében kifejezve undorát.
- Nem kell kétszer mondanod.