2014. február 9., vasárnap

13. fejezet

- Hogy vagy képes ennyit aludni?!
Kipattannak a szemeim a hangos ajtócsapódásra, és az irdatlan hangos kérdésre.
- Eunmi! Mit keresel itt? Szünet van, nem?
Ma kezdődött el a téli szünet. Igen hosszúra tervezték, vagyis majdnem 3 hetesre, így tökéletesen elhenyélhetem a napjaimat.
- Jöttem, hogy tanuljunk.
Már hetek óta nem volt köztünk semmi. Eunmi megint tiszta rideg volt velem, én meg úgy voltam vele, hogy hagyom a francba.
- De miért? Szünet van. Pihennünk kéne.
- Nem, ez a szünet most pont arra lesz jó, hogy mindent pótoljunk!
- Túlságosan is elszánt vagy és ez miatt feszült is. Lazíts már egy napot! Nyúzottnak is tűnsz.
- Mostanában nem alszok valami jól... Lényegtelen - legyint.
- Mit akarsz velem tanulni?
- Bioszt. De úgy döntöttem, hogy nincs kedvem magyarázkodni, ezért hoztam neked valamit. - Mélyen benyúl a táskájába, és kikotor egy DVD tokot.
- Na, filmezünk? Mit hoztál? Mond, hogy valami pornó jellegű cuccot.
- Ez nem szex felvilágosítási óra. A virágokról szól.
- Bazdmeg, ennél unalmasabb témát nem találtál? - kekeckedek.
- Ebből legalább tanulsz - benyomja a tévémet. A DVD lejátszóba teszi a CD-t, és elindítja. - Helyezd magad kényelembe.
- Ide jössz mellém?
Felemelem a jó meleg takarómat, hogy be tudjon feküdni alá.
- Nem, majd odaülök - bök a székemre.
- Eunmi, ne már! - Kezembe veszem a DVD tokot, ami az ágyamra lett dobva. - Ez 90 perces. Komolyan ott szeretnél ülni a hidegben 90 percen keresztül? - A tervem természetesen más, ezért igyekszem annyira becsalogatni magam mellé.
- Lehet buta vagy, de érvelni azt jól tudsz.
Odacsoszog az ágy szélére, és bebújik a takaró alá. Arcán megjelenik a kényelem, és a melegség okozta relaxációs vonások.
- Nem vagy álmos?
- Nem, annyira nem. Figyeld a filmet!

      Apró kezek csusszannak a derekam mellé. Halk, egyenletes szuszogása jelzi, hogy feladta a küzdelmet. Ledőlt aludni. Rápillantok alvó lényére, ami oly nyugodt, és kifinomult, hogy az embernek nem lenne szíve felébreszteni. Szebb, mint a mesékben emlegetett Csipkerózsika. Testtartása mégis olyan furcsa. Kényelmetlennek tűnik a pozíció, amit felvett. A lapos párna sem elég a feje alá.
      Lejjebb csúszom a háttámlán, és a karomat kinyújtom a vánkoson. Eunmi fejét picit megemelem, hogy alá tudjam csúsztatni a végtagomat. A jobb keze tapogatózni kezd. Rácsusszan a bordáimra, a pólómat gyűrögeti, majd a mellkasomon köt ki. Lábait felhúzza, fejét egészen a vállamra igazítja.
Arcomat ráhajtom a barna, puha hajkoronájára, majd engem is elnyom az álom.
Hirtelen hideggé válik a karom. A mellkasomon lévő forró kéz eltűnik. Szűk résen kitekintek, és látom, hogy Eunmi felült az ágyon. Rettenthetetlenül rágja a körmeit.
- Jó reggelt - nyújtózkodom.
- Én mégis hogy kerültem rád? - kérdezi gyanakodva. - Egyáltalán mennyit voltunk így? Te tudtad, hogy rád másztam?
- Még éber voltam, de nem akartalak felébreszteni. Túl édesen aludtál.
- Ugyan már Taeil, fel kellett volna, hogy ébressz.
- De élveztem - vallom be meggondolatlanul.
Eunmi arca megfagy. Tátja a száját, de egy hang se hagyja el azt.
- Kihasználtad a helyzetemet! - rácsap a mellkasomra.
- Ez nem igaz. De jó, bocsánatot kérek tőled.
- Nem nézted a filmet ezek szerint... Sejtettem, hogy ez lesz.
Bólintok.
- Kezdjük el nézni elölről? - teszem fel a kérdést úgy, mintha annyira érdekelne a dokumentumfilm.
- Nem, hagyjuk. Majd elmagyarázom. Viszont én most megyek. - Sietősen kiszáll az ágyból, s kinéz az ablakon. Döbbenten ámul kifelé, nagy, kerek szemekkel.
- Mi történt?
- Nagyon durván havazik! - ki van akadva.
- Micsoda?
- Tényleg. Tiszta fehér minden. Süvít a szél, és iszonyat nagy pelyhekben hull. Most mit csináljak? Merjek hazavezetni, vagy várjak még egy kicsit?
- Felesleges várnod, ez a vihar most egy pár napig ki fog tartani.
- Most kéne még hazamennem.
- Megőrültél? - hüledezem. - Ilyen viharba? Sosem engednélek ki az utcára.
- Kocsival vagyok, mint mindig.
- Pláne. Megcsúszol, vagy nem veszed észre a szemben lévő kocsikat... Bármi megtörténhet. Szólok anyunak, hogy adjon még egy takarót. Minimum ma éjszakára maradj.
- De nem alszok veled.
- Akkor hol szeretnél?
- A nappaliban.
A telefonom csörgése megzavarja a kommunikációnkat. A kijelző szerint Zico az.
- Igen, tessék?
- Szevasz, te faszfej, mi lenne, ha ma átjönnél? Anyámék elmentek tegnap síelni, totál egykén vagyok, és gondoltam csapathatnánk valamit. Jaehyoék átjönnek.
- Zico, havazik, mint állat, hogy a faszba menjek át?
- Kyungék is megoldják, te is meg tudod. Na, ne faszoskodj már, gyere!
   Elemelem a fülemtől a készüléket.
- Zico az – suttogom. – Azt akarja, hogy menjek át hozzá.
- Megőrült. Nem mész sehová, és ahogyan elnézem, most már én sem.
Agyam azonnal felveti az esetleges opciókat, amiket tehetnék itthon, kettesben Eunmivel. – Nem akarlak megsérteni, tényleg, ne haragudj rám, de nem megyek!
- Akkora egy gyíkarc vagy. Nagyon bírlak haver, de mostanában kurvaidegesítő is lettél. Majd azé’ össze kéne röffennünk már.
- Igen, tudom, majd máskor. Na, szia.
- Csöcs.
Kinyomom.
   - Akkor tényleg maradsz? – csillogó szemekkel figyelem csodaszép, félős és kissé elkeseredett lényét.

- Kénytelen leszek… 

1 megjegyzés:

  1. Azt hittem, hogy már nem folytatod, ezért nagyon megörültem amikor megláttam, hogy vannak új fejezetek. Kíváncsi vagyok a folytatásra, csak így tovább! :DD

    VálaszTörlés