Átvergődte gömbölyű testét a hatalmas tömegen, és megállt előttem tekintélyt parancsoló kifejezéssel. - Tae Il, csak hogy megvan! Beszéltem az igazgatóúrral. Gondolom sejted miről. Arra szeretnélek kérni, hogy holnap gyere be édesanyáddal. Muszáj lesz váltanom vele néhány szót.
- Rendben – sóhajtottam. Fájdalmasan beleuntam már ebbe, anyámról nem is beszélve.
- Tájékoztatni szeretnélek róla, hogy az igazgatóúrral úgy döntöttünk, még egy utolsó esélyt kap arra, hogy feljavítsa a jegyeit. Arra gondoltunk, hogy magától úgysem állna neki a tanulásnak, ezért szereztünk Ön mellé egy kistanárt.
- Köszönöm, de semmi szükségem rá – utasítottam vissza. Tényleg nem érdekelt már a tanulás, és biztos voltam benne, hogy segítséggel se menne.
- Ha jól sejtem, fel akarja adni a tanulmányait – rosszallóan megrázta tepsi fejét.
Nem reagáltam szavaira.
- Sejtettem. Naponta két órát fog Önnel foglalkozni – tért vissza a tárgyra.
- De hát nem egyeztem bele! – csattantam fel. Kezdett elegem lenni a körülöttem lévő felhajtásból. — Mikor látják már be, hogy reménytelen eset vagyok?
- Már elintéztük, nem adtunk választási lehetőséget. – A sírás kerülgetett. - Csak, hogy tudd édes fiam, ha most innen kirúgnak, nem vesznek át sehová. Nem lehet majd munkája! És ha jól tudom, nincs a családja olyan jó helyzetbe, hogy ezt megtegye. Én arra vagyok, hogy a helyes útra tereljelek – egy kis hatásszünetet tartott, hogy fel tudjam fogni szavának erejét. - Tényleg ne felejtsen szólni az édesanyjának.
- Jó. Viszont látásra – köszöntem el tőle, majd hátat fordítottam és a tanterem felé vettem az irányt.
Fortyogtam. Szétvetett az ideg. Szívem szerint bemutattam volna minden tanárnak és csapot-papot otthagyva örökre elhagytam volna az iskola épületét. Nem is értettem, hogy még mi tartott vissza. Amúgy is a kirúgás szélén álltam, legalább stílusosan távozhattam volna.
Besétáltam a terembe, majd odamentem a padomhoz. A cuccomat hanyagul az asztalra dobtam, elővettem belőle a rongyos, leginkább egy salátára emlékeztető füzetemet, meg a nagy üveg kólát, melyet meghúztam.
Hátulról erősen meglökött valaki, s ezért a számban levő vizet félrenyeltem. Fulladoztam. Köhögések sokasága között próbáltam levegőhöz jutni. A buborékok felkarcolták a torkomat.
Megfordultam, hogy megnézzem ki volt a tettes, de legnagyobb meglepetésemre nem egy idióta, majom méretű állat lökött meg, hanem az új csaj.
Idegesen füle mögé tűrte hosszú, világosbarna haját és beharapta dús ajkát. Gyengéd, apró keze görcsösen szorult a táskája pántjára. Biztos voltam benne, hogy az ütközött a fejemnek.
- Miért löktél meg? - kérdeztem higgadtan. Akarva se tudtam volna rá haragudni. Hiába volt picsás, akkor is vonzott. Vonzott a törékeny kis teste, a finom dekoltázsa, apró combjai, formás feneke, gyönyörű vádlijai. Az arca meg szinte hibátlan volt. De egyetlen egy oka volt annak, hogy képtelen voltam rá neheztelni. A nagy kutyaszemei. Megbabonáztak.
- Ő lökött meg – mutatott Taekyunra, ki eddig végig háttal állt nekünk.
- Valóban? Amúgy szerintem jobban tennéd, ha még most bevallanád az igazat. Nem jó itt hazudni. Elvérzel, és az osztály szintjének legaljára kerülsz. Látod ott azt a fiút? - mutatok Jo Yeolra. Nem is akartam leplezni, hogy róla beszéltem.
- Igen. Mi van vele?
- Ülj le mellé. Majd megtudod. Adok neked max fél órát, hogy rá gyere. – félmosolyra húztam számat. Sejtettem mi fog történni, és ez előre felvidított.
- Jó. Mellé ülök! – elindult a srác felé, és valóban leült a mellette elhelyezkedő szabad székre.
Bolond lány. Nem tudta, hogy mi vár rá. Pedig Jo Yeol nem éppen az a diák volt, akiről azt gondolnád, hogy hülye. Egész jól el lehetett vele beszélgetni. Aztán jöttek azok a furcsa szokásai, amivel mindenkit elűzött maga mellől. Simogatás, szaglászás, nyalás... Ezek mind belefértek Jo Yeol érdekes dolgaiba. Szerette mindezt másokkal csinálni.
- Mindenki üljön le és tegyetek el mindent. Dolgozat! - ledobta az asztalra az osztály naplóját LeeChang tanár úr és Bang kezébe nyomta a dolgozatokat, hogy ossza ki.
Semmit se tanultam rá, de félévkor már elhatároztam, hogy megbukok matekból.
Felemeltem hát a magasba a kezemet.
- Igen, Taeil? – szólított fel a tanár.
- Nem tanultam. Szeretnék kimenni, hogy ne zavarjam a többieket dolgozatírás közben.
- Meg kell írnod – zárta rövidre.
- De miért? - csalódottan hátradőltem a székemen és tekintetemet belefúrtam a tanár villogó szemeibe.
- Hidd el, én se iratnám meg veled, de az igazgató kérte. Ő is fogja kijavítani a tiédet. Nem érzem miért ragaszkodik ehhez annyira, de elfogadtam – sóhajtotta.
Úgy festett a héten nagyon ki akartak velem cseszni a tanárok.
Ráírtam a nevemet a lapra, be X-elgettem találomra pár dolgot, majd utóiratba leírtam neki, hogy meg akarok bukni matekból és kivittem a dolgozatot LeeChangnek. Vetett rá egy pillantást, de a véleményét már nem vártam meg. Kisétáltam a teremből a táskámmal együtt.
- Jaehyo! Hali. Neked milyen órád volt? - lepacsiztam a haverommal, aki éppen a terem előtt nyomkodta telefonját.
- Irodalom lenne, de most értem be. Úgy döntöttem megvárlak, aztán elmegyünk együtt Barlangba.
- Többiek?
- Már ott vannak – mosolyodott el.
- Kösz, hogy megvártál – néztem hálásan Jaehyora.
- Amúgy hogyhogy kijöttél? Nem szabad óra közben lelépni – nevetett fel, hisz tudta, hogy bár ez egy létező szabály, mi rendszeresen elkövettük.
- Matek dolgozatot írtunk. Ne tudd meg. Ma nagyon felbasztam az agyam! Odajött hozzám reggel az osztályfőnök és kijelentette, hogy szerzett nekem egy tanárt. Most meg az igazgató fogja leellenőrizni a matek dolimat. Tuti karó lesz, bár nem mintha érdekelne. Rá is írtam utóiratban, hogy szeretnék megbukni matekból.
- Az szép. Én évek óta 2-es vagyok belőle. Nem is értem, Kyung hogy lehet belőle ekkora király?
- Az apja matematikus. Az anyja orvos. Én annyira nem csodálkozom rajta.
- Akkor meg miért ennyire hülye? Mármint viselkedésileg – furcsállta Jaehyo.
- Azért, mert leszarja az anyja, hogy mit csinál egész nap a gyerek. Csak a munkának él. Az apja meg nem is lakik velük egy jó ideje.
- Ja. Így már értem. – Csend állt be közöttünk. - Na, lépjünk innen, még mielőtt kicsengetnének. Nyomaszt ez az iskola – megrázta magát egész testében kifejezve undorát.
- Nem kell kétszer mondanod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése